Tempó


AMI NEM LASSUL

  •  



Fókusz


KONCENTRÁLT TELJESÍTMÉNY

  •  



Dinamika


LENDÜLET MINDEN MÉTEREN

Taktika


A GYŐZTES DÖNTÉSEK

  •  



Elhivatottság


A CÉL SZOLGÁLATÁBAN

Kitartás


A VÉGSŐKIG KÜZDVE

Csapat


EGYÜTT ERŐSEBBEN

Szenvedély


AMI ELŐRE VISZ

Dicsőség


A LEGJOBBAK JUTALMA

MKSZ köszöntő

Tisztelt Sportbarátok! Kedves Vendégeink!

A Nations' Cup magyarországi állomása a kerékpársport jövőjéről szól: az elkövetkező napokban közel húsz ország legtehetségesebb fiatal kerékpárosai érkeznek hazánkba, hogy összemérjék gyorsaságukat, taktikai felkészültségüket és erejüket. Nem túlzás azt állítani, hogy a jövő Valter Attiláit, Tadej Pogačarjait vagy Jonas Vingegaard-jait láthatjuk testközelből versenyezni.

Ezek a viadalok kulcsfontosságúak a hazai utánpótlás számára is, hiszen életük egyik meghatározó szakaszában, a felnőtté válás küszöbén mutatnak követendő példát és nyitnak új perspektívákat.

Az esemény kiváló alkalmat kínál arra is, hogy a látogatók felfedezzék Magyarország egyik legértékesebb természeti és kulturális régióját. A Nyírség és a Felső-Tisza-vidék híres a helyiek vendégszeretetéről, a szurkolás mellett pedig érdemes nyeregbe pattanni, végigtekerni a Tisza gátjain, vagy felfedezni a térség egyedülálló szépségű középkori templomait.

Kívánok minden versenyzőnek biztonságos és sikeres kilométereket, a szurkolóknak pedig maradandó élményeket az út szélén és a nyeregben egyaránt!

Üdvözlettel:

Ésik Róbert
elnök
Magyar Kerékpáros Szövetség

-------------------------

Dear Friends of Cycling, Dear Guests,

The Hungarian round of the Nations’ Cup is all about the future of our sport. Over the coming days, some of the most talented young cyclists from nearly twenty countries will gather in Hungary to test their speed, tactical skills, and determination. It is no exaggeration to say that we may be watching the future Attila Valters, Tadej Pogačars, or Jonas Vingegaards compete up close.

These races are also of great importance for the development of young Hungarian riders, providing inspiration and new perspectives at a defining stage of their lives, as they stand on the threshold of adulthood.

The event also offers a wonderful opportunity for visitors to discover one of Hungary’s most valuable natural and cultural regions. The Nyírség and Upper Tisza region are renowned for the hospitality of their local communities. Beyond cheering on the riders, visitors can enjoy cycling along the dikes of the River Tisza or exploring the area’s uniquely beautiful medieval churches.

I wish all competitors safe and successful kilometres, and all spectators unforgettable experiences both at the roadside and in the saddle.

Yours sincerely,

Róbert Ésik
President
Hungarian Cycling Federation

 

 

Image
Image
facebook instagram youtube tiktok x