Ez történt eddig az idei Nemzetek Kupája sorozatban
Tizenegy fordulón már túl van a mezőny.

A sorozat március 27-én a belga E3 Saxo Classic egynaposával kezdődött, melynek végén az olasz Brandon Fedrizzi ünnepelhetett, aki mezőnyhajrában utasította maga mögé a riválisait.
Ezt a legendás Párizs-Roubaix kockaköves klasszikusa követte, amely a holland Thijs Wiersma sikerét hozta.
Az első szakaszverseny egy újonnan életre hívott viadal volt a spanyol Volta Castelló személyében április 16. és 18. között. A végső győzelmet pedig a belga Seff van Kerchove érdemelte ki. A spanyol szervezők erre rátettek még egy lapáttal és rendeztek egy egynapost is, amin a hazai publikum örömére Aitor Martinez diadalmaskodott.
Májustól aztán jöttek a már tradicionális megmérettetések, úgy mint a cseh Békeverseny (Patrik Pezzo Rosola, olasz), a svájci Tour du Pays du Vaud (Tobias Gren, dán) és a francia Trophée Centre Morbihan (Lancelot Gayant, francia).
Júniusban immáron harmadszor rendezték meg az olasz G.P. F.W.R. Baront, amely az ausztrál Alistar Forsyth elsőségét hozta, majd a német LVM Saarland Trofeón a norvég Sindre Orholm-Londseth, a szlovák Medzinárodnén pedig az ugyancsak ausztrál Connor Wright kaparintotta meg a sárga megkülönböztető trikót.
A magyar viadal előtti utolsó kihívás a kanadai Tour de l’Abitibi volt, melyen a hazai közeget remekül ismerő Carter Deveer brillírozott.
Mint ismert, a Nations’ Cup ifjúsági világkupában nincs egyéni rangsor, itt a nemzetek viaskodnak. Az utolsó, magyarországi forduló előtt toronymagasan vezetnek az olaszok, megelőzve Hollandiát és Franciaországot.
A 2026-os idényben a tizenkét fordulós sorozat utolsó állomásának adhat otthont hazánk augusztus 13-14-én. A verseny egy Tokaj és Ibrány közötti 89,9 kilométeres etappal rajtol, majd másnap egy Vásárosnamény körüli 136,5 kilométeres penzummal zárul.