Természetesen a lengyel nemzeti válogatott sem hiányozhat a magyarországi világkupa forduló mezőnyéből, még akkor sem, ha a tavalyi viadal nem éppen úgy sült el számukra, mint ahogyan azt előzetesen eltervezték.
Ennek fényében ezúttal Kacper Gierykre építhetnek, aki az időfutam számban is nagy tehetség, ám egyelőre nemzetközi rutinnal nem nagyon rendelkezik, ami nem is csoda, hisz Lengyelországban hatalmas a merítési lehetőség, elég ha csak arra gondolunk, hogy az idei ifjúsági országúti bajnokságon több mint százan álltak rajthoz. Mellette talán Piotr Maslak kerülhet rivaldafénybe, aki szintén remekelt a 2021-es lengyel viadalokon.
Lengyelország mint mindig, ezúttal is fekete ló!
A lengyelek előzetes nevezése: Mateusz Cywinski, Bartosz Oleksiak, Piotr Maslak, Lukasz Juszczak, Kacper Gieryk és Kacper Maciejuk.
A 2021-es idényben jelen állás szerint a háromfordulós sorozat nyitányának adhat otthont hazánk augusztus 20. és 22. között. A verseny egy 3,8 kilométeres prológgal kezdődik Nyíregyházán, majd másnap két félszakaszra kerül sor: délelőtt Vásárosnamény környékén egy 89,9 kilométeres, míg délután egy Ibrány környéki 41,2 kilométeres mezőnyetap várja a kerekeseket. A zárónapon újra Nyíregyháza térségében teker majd a karaván, ezúttal 108 kilométert megtéve.
Korábban:
Dánia a címvédés reményében tér vissza