Nations' Cup Hungary

Országúti Kerékpáros Ifjúsági Világkupa - 2024. augusztus 14-15.

Közösségi ikonok

Facebook oldalInstagram oldalEnglish site

Keresés az oldalon

Megalapoztuk az elkövetkezendő évek sikereit!

2020-ban sporttörténelmi tettként Magyarország is csatlakozhatott a Nemzetek Kupájához, mégpedig a junior, vagyis az ifjúsági országúti világkupa-sorozat eseményeihez. 2021-ben már a mezőny összetételén is jól látszott, hogy a tavalyi évhez képest is szintet lépett a verseny. Idén több olyan kerékpáros is a hazánkba érkezett, akiknek kis túlzással már most kikövezett útja van a profivá válás irányába.

Megjelent: 2021. szeptember 1., szerda
Forrás: www.ncuphungary.hu

Látványos viadalnak lehetett szemtanúja Magyarország, azon belül is Szabolcs-Szatmár-Bereg megye sportszerető közönsége, kiváló viaskodást hozott ugyanis a kínai Guizhou provincia valamint az Anshun városa által is támogatott sportesemény.

Mondhatni, a papírformának megfelelően a norvég Per Strand Hagenes győzelmét hozta a 2021-es verseny összetettje. A jövőre már a Jumbo-Visma kontinentális utánpótlássorát erősítő bringás keretbe zárta a megmérettetést, a szabolcsi megyeszékhelyen megrendezett prológ után a nyíregyházi zárószakaszt is megnyerte; az augusztus 21-i két félszakasz – Vásárosnamény és Ibrány – egyaránt az észt Madis Mihkels diadalával zárult.

Nagy örömünkre a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) delegáltja is elismerően nyilatkozott, mondván, hogy egy akkora város, mint Nyíregyháza belvárosában megrendezni egy nyitányt és egy zárószakaszt még a nyugat-európai, tradicionális kerékpáros nemzeteknél is egy megoldhatatlan kihívás. Ezúton is köszönjük a partnereink támogatását, így természetesen Guizhou provincia és Anshun város hathatós segítségét. Bízunk benne, hogy a közösen megkezdett úton haladva jövőre már a kínai válogatottat is köszönthetjük a viadalunkon” – nyilatkozta az utolsó szakasz díjátadóját követően Törzsök Zsolt főszervező.

A Kínával való együttműködés 2019-ben a Csinghaj által támogatott One Belt One Road Cycling Tournament of Qinghai Lake Hungary versennyel kezdődött, amelyre Budapest és Hatvan között került sor. Sajnos a pandémiás helyzet miatt a 2020-as évben nem sikerült megrendeznünk azt, ellenben Guizhou provincia és Anshun város segítségével egy új támogatói körre lelt a magyarországi ifjúsági világkupa. A kínai nemzet számára fontos a sport támogatása, így a nevezett régiók szívesen álltak egy olyan kezdeményezés mellé, amely a gazdasági kapcsolatok erősítése mellett a sport társadalmi szerepvállalását is középpontba helyezi. Bízunk benne, hogy ez az együttműködés a jövőben is folytatódhat” – tette hozzá a kínai fél képviseletében Zhang Chengzou.

A verseny komolyságát jól mutatja, hogy azon világbajnoki erősségű mezőny állt rajthoz. Sajnos a koronavírus-helyzet viszontagságai miatt idén is elmaradt a „Nemzetek Kupája” sorozat több futama, melynek eredményeképpen a magyar nyitány még inkább fontossá vált a korosztály legjobbjai számára, hisz a sportág nemzetközi irányító szervezete a junioroknál nem az egyéni, hanem a nemzeti teljesítmény alapján rangsorol. Egyértelmű, hogy a tavalyi évhez képest még inkább előrelépett az esemény, ez pedig egy megfelelő alapot teremthet a jövő évi folytatás számára.

Megosztás

Érmek

Városok

Nyíregyháza Vásárosnamény Ibrány

Partnerek és támogatók

Partnerek és támogatók:
HM
Külgazdasági és Külügyminisztérium
Magyar Kerékpáros Szövetség - Bringasport.hu
sportolon
nsuvagott
tippmix
szrtlogo
szechenyi
mtsz_logo
Chinese-Hungarian
Quizhou
City of Anshun
Skoda Valent Auto
Nyíregyháza
Ibrány
Vásárosnamény
nykse
Váradi Mentőszolgálat
Uni-Hotel, Miskolc-Egyetemváros
Hunor Hotel és Étterem, Vásárosnamény
KulcsárFém
mer_se_official_logo_(without_bg)
printszer
szabadidos
ctrend
Copyright

©2019-2024 Kerékpársport 2000 SE
Minden jog fenntartva!