Sajnos a koronavírus-helyzet még 2021-ben is rányomta a bélyegét a kerékpársportra, így a junior korosztály UCI kategóriás viadalaira is, ennek következtében pedig az eredetileg tízfordulósra tervezett sorozat mindössze három versenyét rendezték meg.
A magyar nyitányt a norvég Per Strand Hagenes nyerte, mint ahogyan néhány nappal később Csehországban, a Junior Békeversenyen is ő diadalmaskodott, míg a záró német LVM Saarland Trofeo során honfitársa Trym Brennsaeter bizonyult a legerősebbnek.
Norvégia ezzel toronymagasan, 208 pontot gyűjtve végzett a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) rangsorának élén – amelynek összeállításakor a világkupa futamok mellett a kontinentális bajnokságok eredményeit is figyelembe veszik. A második Belgium (110 pont), míg a harmadik Franciaország (88 pont) lett. Magyarország 6 ponttal a 22. helyen zárt.