Nermin Catovic és Jovan Divnic kettőse végig ott loholt az élmezőny mögött a 2020-as magyarországi ifjúsági világkupán, ezzel mindketten az összetett első harminc versenyzője között zártak. Egy évvel később Mihajlo Stolic volt az, aki próbált előrébb végezni, ám elődjeihez hasonlóan ő is csak a legjobb harmincig jutott, mint ahogyan egy évvel később is.
Idén egyértelműen Bosko Velicic lesz az első számú emberük, aki 2023-ban mind az időfutam, mind pedig a mezőnyverseny nemzeti bajnoki címét megszerezte korosztályában.
Szerbia előzetes nevezése: Dusan Stanic, Andrija Naunovic, Pavle Rajovic és Bosko Velicic.
A Visegrádi Együttműködés országainak kerékpáros szövetségei közötti szoros együttműködés kapcsán természetes a szlovák nemzeti válogatott is az elsők között nevezett az idei magyarországi ifjúsági világkupára. Bár a 2020-as versenyen nem tudtak beleszólni a dán-német-olasz hegemóniába és 2021-ben és 2022-ben sem értek el kimagasló eredményt, mindezek ellenére tisztes helyt álltak.
Kapitányuk a már-már a következő Peter Saganként titulált Mattias Schwarzbacher lesz, aki a nemzeti bajnokság mezőnyversenyében ugyan alulmaradt, de idén nyerte a dubnicai világkupát, ráadásul számos top 20-as hellyel büszkélkedhet a szezonban. Mellette az országúti bajnok Simon Gottstein is hazánkba érkezik, aki klubszinten az olasz Team Franco Ballerini kerékpárosa, amely sor lényegében a ProTeam Corratec-Selle Italia utánpótlásbázisa.
Szlovákia előzetes nevezése: Simon Gottstein, Juraj Vrbik, Jakub Husar, Matthias Schwarzbacher, Robert Jackuliak és Samuel Fedor.
A 2023-as hazai Nemzetek Kupája ifjúsági világkupafutam az eredeti tervek szerint a tízfordulós sorozat kilencedik állomásaként fogadja a kerékpárosokat augusztus 16-17-én.