A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) mindig is próbált nagy hangsúlyt fektetni a fiatalok versenyeztetésére. 2007-ben ennek szellemében hívta életre a Nemzetek Kupája elnevezésű versenysorozatát, melynek elsődleges célja a fiatal kerékpárosok fejlődésének elősegítése. A szériát ma már külön rendezik meg a junior, vagyis az ifjúsági korú fiúk, valamint az U23-as fiúk korosztálya számára.
2020-ban sporttörténelmi sikert elérve Magyarország is csatlakozott a Nemzetek Kupája sorozathoz, mégpedig a junior, vagyis az ifjúsági országúti világkupa eseményeihez. Ennek keretében az az évi egyetlen fordulót rendezte meg Nyíregyháza és környéke, melyet követően 2021-ben és 2022-ben One Belt One Road Nations’ Cup Hungary, míg 2023-ban és 2024-ben Nations’ Cup Hungary néven fogadta ismét a korosztály legjobbjait.
A Nemzetek Kupája egynapos és többnapos versenyeket tartogat, Magyarországon jövőre is egy kétnapos megmérettetésre kerül sor. A viadalok között olyan események találhatók, mint a legendás utánpótlás klasszikus Párizs-Roubaix, vagy éppen az egyik legfelkapottabb ifjúsági többnapos, a cseh Junior Békeverseny.
Az ifjúsági országúti világkupán nemzeti válogatottak, regionális és klubcsapatok indulhatnak. A szervezőknek azonban minden esetben előnyben kell részesíteniük az előző évi junior nemzeti ranglista első huszonöt helyezettjét. Érdekes módon ebben a diszciplínában sokkal nagyobb presztízzsel bír az országok közötti összevetés megnyerése, mint az egyéni cím. A csapatoknak minimum négy maximum hat főt áll módjukban nevezni az egyes viadalokra.
A 2025-ös ifjúsági országúti világkupa állomásai:
Március 28.: E3 Saxo Classic Juniors (Belgium)
Április 13.: Párizs-Roubaix Juniors (Franciaország)
Április 16-19.: Eroica Juniores – Nations’ Cup (Olaszország)
Május 8-11.: Junior Békeverseny (Csehország)
Május 22-25.: Tour of the Pays du Vaud (Svájc)
Május 31-Június 1.: Trophée Centre Morbihan (Franciaország)
Június 7-8.: G.P. F.W.R Baron – Trofeo Comune di Pieva del Grappa (Olaszország)
Június 19-22.: LVM Saarland Trofeo (Németország)
Július 15-20.: Tour de l’Abitibi (Kanada)
Július 18-20.: Medzinárodné Dni Cyklistiky Tlmace a Podhajska (Szlovákia)
Augusztus 14–15.: Nations’ Cup Hungary (Magyarország)
Szeptember 1-5.: Tour de DMZ (Korea)