A tízfordulós Nemzetek Kupája-sorozat egynapos és többnapos versenyeket is tartogatott, Magyarországon egy kétnapos megmérettetést rendeztek. A viadalok között olyan események is megtalálhatók voltak, mint a legendás utánpótlás klasszikus, a Párizs-Roubaix, vagy éppen az egyik legfelkapottabb ifjúsági többnapos, a cseh Junior Békeverseny.
Április 9-én a Párizs-Roubaix egynaposával rajtolt el az idei sorozat. Az ifjúsági korosztály legjobbjaira Lecelles és Roubaix között 111 kilométer várt, tizennyolc rázatóval, közte az ötcsillagos Mons-en-Pévéle és a Carrefour de l’Arbre szektoraival. Az AG2R Citroën U19-es utánpótlássorát erősítő francia Matys Grisel bírta legjobban a kihívást és ért célba elsőként megelőzve csapattársát, az ausztrál Oscar Chamberlaint, míg a harmadik a dán Theodor Storm lett.
Első ízben rendezték meg néhány nappal később Siena környékén az Eroica Juniores – Nations’ Cup versenyt. A kétnapos viadal két félszakaszt és egy „teljes” mezőnyetapot tartogatott. A huszonkilenc rajthoz álló csapat között ott volt a magyar válogatott, valamint a német Team Auto Eder színeiben Hancz Tamás is. A kőkemény, a nyomvonalat tekintve a Strade Bianche klasszikusára hajazó megmérettetés összetettjét a norvég Jörgen Nordhagen nyerte. A végelszámolásnál a második az olasz Simone Gualdi (Lombardia), míg a harmadik a francia Paul Seixas (AG2R Citroën U19) lett. A magyarok közül csak Hancz Tamás tudta befejezni a viadalt, ő a 60. (+ 13:48) helyen abszolválta a kihívást.
Május elején már ötvenegyedik alkalommal hozták tető alá a cseh Békeversenyt. Az ötszakaszos viadal végén ugyancsak a norvég Nordhagen ünnepelhetett, aki az amerikai Andrew August, valamint a holland Senna Remijn kettősét utasította maga mögé. A magyar válogatott ezen a megmérettetésen is részt vett, a legjobb helyen ezúttal Takács Zsombor végzett.
Magyar részvétel nélkül rendezték június legelején a szintén ötszakaszos, német LVM Saarland Trofeót. A hazaiak legnagyobb örömére ezen a versenyen sikerült otthon tartani a győzelmet – Louis Leidert érdemelte ki a sárga trikót, mellette a dán Patrick Boje Frydkjaer lett a második, míg a brit Tomos Pattinson a harmadik.
Alig egy hónappal később a kanadai Tour de l’Abitibin nagyrészt észak-amerikai és francia csapatok mérték össze az erejüket. A hatszakaszos viadal végén kettős hazai sikernek tapsolhatott a nagyérdemű, az összetett verseny Matthew Ney győzelmét hozta. A dobogó másik két fokára honfitársa Ethan Powell és az amerikai Alejando Che fért még oda.
Folytatjuk…