Nations' Cup Hungary

Országúti Kerékpáros Ifjúsági Világkupa - 2022. augusztus 17-18-19.

Közösségi ikonok

Facebook oldalInstagram oldalEnglish site

Keresés az oldalon

One Belt One Road Nations’ Cup Hungary: a sógorok is készen állnak!

Várhatóan húsz csapat közel 120 versenyzője áll rajthoz az idei Ifjúsági Világkupa-sorozat magyar viadalán 2021. augusztus 20. és 22. között. Közülük most ismerjük meg az osztrák gárdát.

Megjelent: 2021. augusztus 6., péntek
Forrás: www.ncuphungary.hu

Stefan Marbler révén már a tavalyi világkupafutamon is megmutatta erősségét az osztrák csapat, hisz az említett kerekes végül az összetett verseny előkelő kilencedik helyén zárt.

Erre idén próbálnak rátenni még egy lapáttal, hisz két olyan versenyzővel a sorukban érkeznek, akik a Bora-hansgrohe WorldTeam csapatának utánpótlásában nevelkednek. Alexander Hajek és Marco Schrettl egyaránt a Team Auto Eder keretének tagja. Schrettl a regnáló osztrák időfutam és mezőnyverseny bajnok, repertoárját ráadásul már számos nemzetközi eredmény is dicsőíti – miközben Hajek nemrégiben a Top 10-ben abszolvált egy francia és egy osztrák ifjúsági 2.1-es viadalt is. Kettőjük mellett Leo Kerschbaumer sem leírandó, ő az osztrák Juniorenrundfahrton nyert szakaszt néhány héttel ezelőtt.

Az osztrákok előzetes nevezése: Alexander Hajek, Marco Schrettl, Leo Kerschbaumer, Moritz Horandtner, David Preyler és Adrian Stieger.

A 2021-es idényben jelen állás szerint a háromfordulós sorozat nyitányának adhat otthont hazánk augusztus 20. és 22. között. A verseny egy 3,8 kilométeres prológgal kezdődik Nyíregyházán, majd másnap két félszakaszra kerül sor: délelőtt Vásárosnamény környékén egy 89,9 kilométeres, míg délután egy Ibrány környéki 41,2 kilométeres mezőnyetap várja a kerekeseket. A zárónapon újra Nyíregyháza térségében teker majd a karaván, ezúttal 108 kilométert megtéve.

Korábban:

Dánia a címvédés reményében tér vissza

A németek ezúttal is erős sorral érkeznek

Az észtek is visszatérnek

Jobb eredményben bíznak a csehek

Lengyel, magyar két jó barát!

Szlovákia sem hiányozhat!

A szerbek is a rajtvonalnál!

Megosztás

Érmek

One Belt One Road Nations Cup Hungary prológ
One Belt One Road Nations Cup Hungary 1. szakasz
One Belt One Road Nations Cup Hungary 2. szakasz

Városok

Nyíregyháza Vásárosnamény Ibrány

Partnerek és támogatók

Partnerek és támogatók:
Chinese-Hungarian
Quizhou
City of Anshun
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Külgazdasági és Külügyminisztérium
Magyar Turisztikai Ügynökség
Magyar Kerékpáros Szövetség - Bringasport.hu
Škoda Valent Autó
Nyíregyháza
Ibrány
Vásárosnamény
Bikemag.hu
Váradi Mentőszolgálat
Uni-Hotel, Miskolc-Egyetemváros
Korona Hotel
Hunor Hotel és Étterem, Vásárosnamény
Chef House házhozszállítás és étterem
KulcsárFém
Copyright

©2019-2022 Kerékpársport 2000 Sportegyesület
Minden jog fenntartva!