A 2020-as magyarországi világkupán leginkább a német csapat tudta megnehezíteni a dánok dolgát, ami végül Luca Dressler összetettbeli második helyével, na meg a pontverseny zöld trikójának megnyerésével öltött formát. Persze az sem volt másodlagos, hogy a végelszámolásánál Moritz Kretschy a negyedik, míg Klaus Betzinger az ötödik pozícióban zárt.
Wolfgang Ruser csapata ezúttal is azzal a szándékkal érkezik, hogy elhódítsa a sárga trikót. A keretből kiemelkedik Jonathan Malte Rottmann, aki nemrégiben Belgiumban brillírozott, a Trofee van Vlaanderen klasszikusán negyedikként célba érve. Mellette mindenféleképpen érdemes lesz figyelni az időfutamokban jeleskedő, így a prológ során jó eredményre hivatott Cedric Abt valamint a Bora-hansgrohe WorldTeam csapatának utánpótlásában nevelkedő Daniel Schrag és Matteo Gross alkotta triójára.
A németek előzetes nevezése: Cedric Abt, Moritz Karsten, Daniel Schrag, Jonathan Malte Rottmann, Matteo Gross és Leon Heinemann.
A 2021-es idényben jelen állás szerint a háromfordulós sorozat nyitányának adhat otthont hazánk augusztus 20. és 22. között. A verseny egy 3,8 kilométeres prológgal kezdődik Nyíregyházán, majd másnap két félszakaszra kerül sor: délelőtt Vásárosnamény környékén egy 89,9 kilométeres, míg délután egy Ibrány környéki 41,2 kilométeres mezőnyetap várja a kerekeseket. A zárónapon újra Nyíregyháza térségében teker majd a karaván, ezúttal 108 kilométert megtéve.
Korábban: