A 2022-es idényben az eredeti tervek szerint tízfordulós sorozat kilencedik állomásának adhatott otthont hazánk augusztus 17. és 19. között. A verseny ezúttal is remek visszhangot kapott, miként látod, s éled meg ezt szervezőként és versenyigazgatóként?
– Sokan tudják, hogy a verseny Magyarországra hozatala egy három éves megfeszített előkészítő munka eredménye volt. Ennek megfelelően mind a hazai, mind a külföldi elvárások magasak, hiszen adott esetben a Párizs-Roubaix-val hasonlítanak minket össze. Ennek tudatában igyekszünk folyamatosan fejleszteni és fejlődni. Követjük a nemzetközi trendeket, szabályváltozásokat, igyekszünk egyszerűsíteni és optimalizálni a belső folyamatainkat. Fogadjuk és felhasználjuk az építő jellegű kritikákat és az egyéb jellegű visszacsatolásokat is köszönettel vesszük. A korcsoport élvonala versenyez nálunk, későbbi világbajnokok csillogtatják meg a tehetségüket és kapnak a verseny után WorldTeam-szerződéseket. Azt hiszem ez önmagában is elismerés, hiszen lehetőséget nyújtunk számukra, hogy megfelelő körülmények között, tudásuk legjavát adva bizonyíthassanak.
A magyar versenyzőknek kiemelten fontos, hogy végül ki nyeri el a nemzeti színű megkülönböztető trikót. A világkupa hosszú távon akár egy új mérföldkő is lehet a hazai bringasport vérkeringésében?
– Minden évben komoly harc van a hazai versenyzők között, hiszen egy jó szereplés akár egy profi karriert hozhat elérhető közelségbe. A versenyeken való részvétel mindig kiemelt jelentőségű. Amennyiben külföldi klubcsapatban induló magyar versenyző nincs, úgy tizenkét hazai kerékpáros állhat rajthoz a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) szabályainak megfelelően. Ez természetesen a fiatalabb (14-16 éves) generáció számára is inspiráló, hogy a közeljövőben egy hazai rendezésű világversenyen bizonyíthatnak, mutathatják meg tehetségüket egy gyengének semmiféleképpen sem mondható nemzetközi mezőnyben.
Tudható-e már valami a jövő évi versenyről?
– Előre láthatóan körpályás útvonalak lesznek, hasonló módon az idei világkupa szakaszaihoz. A tervek szerint az első két napra kerülnek a mezőnyetapok, majd egy mindent eldöntő időfutam dönthet az összetett végkimenetléről.