Lassan körvonalazódnak azon versenyzők, akik kiemelkednek az idei ifjúsági korosztályból, ilyen a holland Senna Remijn, a norvég Felix-Orn Kristoff, a szlovén Jakob Omrzel, valamint a dán Albert Philipsen. Utóbbi, aki egyébként az aktuális korosztályos világbajnok és már profi szerződéssel rendelkezik a Lidl-Trek csapatánál, már szezonbeli harmadik győzelmét ünnepelhette, miután korábban nyert két dán regionális viadalt.
A megmérettetés ötvenkettedik kiírására május 2. és 5. között került sor. Az első, dimbes-dombos szakasz rendesen szétszórta a mezőnyt, végül a cseh Pavel Sumpik nyerte az etapot Philipsen és a tavalyi magyarországi forduló győztese, Orn-Kristoff előtt. A másnap délelőtti 8,8 kilométeres egyéni időfutamon nem volt gyorsabb a szám korosztályos Európa-bajnokánál, így sikerével Philipsen átvette a sárga trikót is. A délutáni második félszakasz mezőnyhajráján mások is lehetőséghez jutottak, így az ír Seth Dunwoody ünnepelhetett.
A harmadik etap emelkedőkkel teletűzdelt karakterisztikája újfent megnehezítette a kerekesek dolgát, öten érkeztek meg együtt a végén, három dán és két norvég bringás, akik közül a dán Anton Louw Larsen ért célba elsőként. A záró etap a sprintereknek kedvezett, s a hazaiak nagy örömére Krystof Král sikerét hozta.
Az összetettet magabiztosan nyerte meg Albert Philpsen, a holland Senna Remijn és a cseh Pavel Sumpik előtt. A viadalon a magyar válogatott is rajthoz állt, közülük Vas Barnabás végzett a legelőkelőbb (52.) helyen, de Hancz Tamás, Pakot András és Kőrösi Gábor is eredményesen zárta a megmérettetést.
A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) nemzeti rangsorát jelenleg a hollandok vezetik, Dánia a második, míg Spanyolország a harmadik.
A világkupa-sorozat május 11-12-én az olasz G.P. F.W.R Baron – Trofeo Comune di Pieva del Grappa viadalával folytatódik.
Természetesen 2024-ben is lesz hazai Nemzetek Kupája ifjúsági világkupa futam, amely az eredeti tervek szerint a tizenkét fordulós sorozat tizenegyedik állomásaként fogadja a kerékpárosokat augusztus 14-15-én.