Immáron nyolcvanadik alkalommal rendezték meg a huszonhárom éven aluliak Párizs-Tours klasszikusát, ahol számos olyan kerékpáros is rajthoz állt, aki korábban megfordult valamelyik magyarországi világkupán. A Bonneval és Tours közötti 178,4 kilométeres penzum utolsó harmada nyolc rövidebb falat valamint tíz kockaköves rázatót tartogatott.
Az útvonal annak rendje és módja szerint rostálta meg a mezőnyt, az első csoportból mintegy másfél kilométerre a céltól indított Per Strand Hagenes (Jumbo-Visma Development Team), majd hét másodperc előnnyel haza is ért a francia Mathis Le Berre (Cotes d’Armor-Marie Morin-U) előtt, míg a harmadik helyet a cseh Tomas Kopecky (A Bloc CT) szerezte meg. Ugyancsak az első tízben ért célba az első hazai ifjúsági világkupa, a 2020-as Visegrád 4 Juniors-győztese, Tobias Lund Andresen (Development Team DSM), aki bő egy perc lemaradással kilencedik lett.
„Nagyon jó versenyt csináltunk. Erős volt a nap szökése, de a társaim révén megfogtuk őket, ha mi nem dolgoztunk volna ennyire keményen, akkor szinte biztos, hogy hazaértek volna. Az utolsó kockaköves részen támadtam, s meglepetésemre nem jött velem senki, közben az üldözősort Jesse Kramer és Rick Pluimers fogta, így elsősorban nekik köszönhetően sikerült megnyernem ezt a viadalt” – nyilatkozta Hagenes a célba érkezést követően.